Holbach
(1723—1789)
(Paul Henry Thierry)
(Megjelenés éve: 1770.)
(Holbach: A természet rendszere,
Budapest: Akadémiai Kiadó, 1978)
Amiként az értelem és cél
nélküli, vak kozmosz görögöknél megfogalmazódó eszméjének első nagy
összefoglalását Lucretius alkotta meg A természetről című művében, úgy A
természet rendszere a francia természettudományos materializmusnak - a vak kozmosz ókori görög eszméje e modern
újrafogalmazódásának - jellegzetes műve. Ennyiben Holbach műve Lucretius
művének modern párja.
Ma már csak történeti
érdekesség: a görög és francia változat mellett a vak kozmosz eszméjének egy harmadik
verziója is kialakult. Ez „dialektikus
materialista természetfölfogásnak” nevezte magát, s 1948 ás 1989 között más államok mellett a magyar állam hivatalos
ideológiája volt: leegyszerűsített
változatát a marxista-leninista filozófia keretében Magyarország összes
főiskoláján és egyetemén kötelező tananyagként tanították. Bár a dialektikus
materializmus – melyet Marx hozott létre, majd Engels és később Lenin némileg
leegyszerűsített – a materializmus új változatának tekinti, s mint ilyen
határozottan szembeállítja magát a francia materializmussal, a természet
tekintetében annak továbbfejlesztett, filozófiailag kifinomított változataként
értelmezhető. (Újat elsősorban nem a természet, hanem az ember és a társadalom
megközelítésében hozott.)
A dialektikus
materialista természetfölfogás szorosan kötődött egy hatalmi rendszerhez, s
miután ez a rendszer összeomlott,
eltűnt gondolkodásunkból. (Csupán a marxizmus társadalmi tanítása hat még
bizonyos nyugati körökben.) Viszont a francia természettudományos materializmus
ma is erősen jelen van közgondolkodásunkban. Így azok az ateista természettudósok és gondolkodók, akik azt
állítják, hogy a természettudományos tudás ellentmondásban van a vallásos
természetfölfogással és csak az ateista-materialista világképpel egyeztethető
össze, lényegében Holbach és a többi francia materialista gondolkodó fölfogását
és érveit ismétlik meg a mai természettudományos ismeretek
szövegösszefüggésében. Bármily sokat fejlődött is azóta a természettudomány, a természettudományos materializmus
érvelési struktúrája nem változott.
A francia
természettudományos materializmus legfontosabb újdonsága, hogy immáron a modern
– a Galilei, Descartes, Newton vonalon kialakuló – természettudományra, annak
eredményeire, sikereire hivatkozva érvel amellett, hogy kozmoszunk minden
értelmet és célt nélkülöző, „vak”
világegyetem. A görög atomistákkal
szemben, akik következetesen csupán az atomok véletlen kavargásából létrejött
véletlen konfigurációnak tekintették világunkat, a természettudományos
materialisták számára a világegyetem bár céltalan, értelem nélküli, de mégis
rendszer. S ezen a ponton már érdemes megállni és elgondolkodni: vajon egy
rendszer nem attól rendszer-e, hogy szabályozott struktúrát – s ebben az
értelemben mégiscsak valamiféle „értelmet” – hordoz?
A görög atomistáknál
nincsenek mai értelemben vett természeti törvények, mindent a véletlen ural. A
francia materialistáknál viszont Descartes természeti törvényeivel találkozunk.
(Igaz náluk ezek a maguk konkrétságukban nem a kartéziánus fizika, hanem Newton
törvényei, ám a newtoni törvények természetfilozófiailag tekintve ugyancsak a
kartéziánus értelmében vett természeti törvényekhez tartoznak.) E természeti
törvények Descartes-nál egy mindenható és tökéletes kozmikus értelemből
fakadnak, s így számára nem jelent problémát, hogy e törvények révén a
természet rendszert alkot, azaz hogy ezen önmagukban valóban cél és értelem
nélküli törvények rendezett világot hoznak létre. Vele szemben a francia materialistáknál erre nincs válasz: ők
maguk úgy tesznek, mintha e kérdés föl sem merülne.
Egyik oldalról az
értelmet hordozó, vagy értelmes tervezetből fakadó, másik oldalról az értelmet
nélkülöző, céltalan kozmosznak a természettudományhoz való viszonyát tekintve a
francia materialisták azt hirdetik, hogy a természettudományos ismeretek
birtokában értelmes ember nem lehet vallásos, nem lehet az értelmet hordozó
kozmosz híve (az „aszimmetria-tézis”).
E nézetük kifejeződik abban is, hogy ők racionalistáknak tekintik
magukat, szemben azokkal, akik valamiképpen meg vannak győződve arról, hogy a
kozmosz értelmes rendet hordoz. Fölfogásukból viszont az következik, hogy
minden értelmetlen és céltalan a kozmoszban, s maga az ember, az emberi
tudomány, az emberi művészet és kultúra – s ennek részeként az ő
„racionalizmusok” is - csupán
értelmetlen (azaz „irracionális”) kozmikus erők összjátékának eredménye.
Holbach érveinek struktúrája:
1. Tapasztalatelvűség („empirizmus”): a természetet a természet
tapasztalati vizsgálatával ismerhetjük meg. A tapasztalatnak kell vezetnie
bennünket, nem a spekulációnak. Az új tudomány azért sikeres, azért lehet rá
támaszkodni, mert tapasztalatelvű.
2. A tapasztalat azt mutatja, hogy természeti
jelenségek csak természeti jelenségekből származnak: semmi sincs, amely ne a
természetből, természeti okok hatására keletkezne.
„Vagyis az anyagban benne
rejlő mozgás az, ami minden létezőt megváltoztat és szétrombol …. Az állatok, növények és ásványok
keletkezésében, növekedésében és önálló létében soha mást nem találunk, mint
anyagokat, melyek összetevődnek társulnak, fölhalmozódnak, kiterjednek és
lépésről lépésre alakítják ki az érző, vegetáló vagy e képességekkel nem
rendelkező lényeket. És ugyanezek az anyagok, miután egy ideig sajátos formában
léteznek, pusztulások által kényszerülnek
újabb lények létrehozására.” (A természet rendszere, I. rész, III.
fejezet: Az anyag. .37-38.. oldal)
3. A természetben
nincs cél, értelem, csak célnélküli oksági hatások és cél nélküli, mindig
ugyanúgy ható természeti törvények vannak: a természet anyagi természetű.
4. Mivel csak természeti létezőket tapasztalunk, s mivel e
létezőknek csak anyagi-természeti okai vannak, továbbá mert azt is
tapasztaljuk, hogy egy-egy természeti
létező mindig csak természeti-anyagi létezőkből jön létre, ezért az anyagi
világegyetem örökkévaló.
Azaz:
„A világegyetem, minden
létezőnek ez a hatalmas foglalata sehol másból nem áll, mint anyagból és
mozgásból. Teljes egészében okok és okozatok hatalmas és hézag nélküli
láncolatának mutatkozik. Néhány okot ezek közül már ismerünk, mert közvetlenül
hatnak érzékszerveinkre. Mások ismeretlenek előttünk, mert csupán okozatainak
révén hatnak reánk, melyek gyakran már igen eltávolodnak eredeti okaiktól.” (A
természet rendszere, I. rész, I. fejezet: A természet. 18. oldal)
’És ha valaki azt
kérdezné, honnan származott az anyag? Azt feleljük, hogy mindig is létezett.’
(A természet rendszere, I. rész, II. fejezet: A mozgás. 28. oldal)
5. Az ember az anyagi világegyetem – az anyagi természet része – , nem több mint anyagi konfiguráció:
„Az ember sem más, mint
olyan egész, amely bizonyos anyagok kombinációjából tevődik össze, az illető
anyagok tulajdonságai szerint; e
berendezést szervezetnek hívjuk, s ennek lényege az érzékelés, gondolkodás,
cselekvés, vagy egy szóval: egy olyan sajátos mozgási mód, amely
megkülönbözteti a többi létezőtől.” (A természet rendszere, I. rész, I.
fejezet: A természet. 18-19. oldal)
6. A mozgás nem kívülről adódott az anyaghoz. Az anyag saját magától mozog:
„….. a megfigyeléseke
elemzése meggyőz arról, hogy a természetben minden állandó mozgásban van …. De
– kérdezhetné valaki – honnan nyerte a természet a maga mozgását? Önön magától
– feleljük erre, mert a természet az a nagy mindenség, amin kívül semmi sem
létezhet. Azt feleljük, hogy a mozgás olyan létezési mód, amely szükségképpen
folyik az anyag lényegéből; hogy az anyag saját energiája által mozog; hogy az
anyag mozgását a benne lévő erők okozzák …” (A természet rendszere, I. rész,
II. fejezet: A mozgás. 23-25. oldal)
„A világegyetemben minden
mozog. A természet lényege a mozgás. Ha figyelmesen megvizsgáljuk egyes
részeit, látni fogjuk, hogy nincs egyetlen része sem, mely abszolút nyugalomban
van. ….Vagyis a megfigyeléseke elemzése meggyőz arról, hogy a természetben
minden állandó mozgásban van …. De – kérdezhetné valaki – honnan nyerte a
természet a maga mozgását? Önön magától – feleljük erre, mert a természet az a
nagy mindenség, amin kívül semmi sem létezhet. Azt feleljük, hogy a mozgás
olyan létezési mód, amely szükségképpen folyik az anyag lényegéből; hogy az
anyag saját energiája által mozog; hogy az anyag mozgását a benne lévő erők
okozzák …” (A természet rendszere, I. rész, II. fejezet: A mozgás. 23-25.
oldal)
„ A fizikusok nagy része
élettelennek tartotta vagy mozgásképtelennek azokat a testeket, melyek csak
külső mozgató vagy ok hatására mozognak.
Ebből arra véltek következtetni, hogy a testeket alkotó anyag természeténél
fogva teljesen tehetetlen. …. Szívesebben tételeztek föl egy külső mozgató
okot, melyről fogalmuk sem volt. semhogy elismerjék, hogy a testek saját
természetüknél fogva mozognak. ….. Ha
előítéletek nélkül vizsgálták volna a természetet, rájöttek volna, hogy az
anyag saját erői által hat és mozgásához nincs szükség semmiféle külső
mozgatóra.” (A természet rendszere, I. rész, II. fejezet: A mozgás. 25-26.
oldal)
„Ha például vasport, ként és vizet összevegyítünk,
ezek az anyagok egymásra azonnal hatni kezdenek, egyre jobban fölmelegszenek,
majd végül robbanás következik be. Ha lisztet vízzel keverünk és az oldatot
elzárjuk, bizonyos idő múlva megfigyelhetjük, hogy benne szerves lények
keletkeznek … a legszörnyűbb hatások
olyan anyagok keveredéséből keletkeznek, melyeket holtaknak és tehetetleneknek
hiszünk. Mindezek a tények cáfolhatatlanul bizonyítják, hogy a mozgás az
anyagban minden küldő tényező közbejötte nélkül támad, növekszik, gyorsul.” (A
természet rendszere, I. rész, II. fejezet: A mozgás. 26-27. oldal)
„És ha valaki azt
kérdezné, honnan származott az anyag? Azt feleljük, hogy mindig is létezett. És
ha azt kérdezné, hogy az anyag honnan is kapta a mozgását? Azt feleljük, hogy
ugyanazon okból öröktől fogva mozog, mert a mozgás szükségképpeni következménye
létének, lényegének, elemi tulajdonságainak, aminők a kiterjedés, súly,
áthatolhatatlanság, alak, stb.” (A természet rendszere, I. rész, II. fejezet: A
mozgás. 28. oldal)
7. Minden olyan kérdés, amely arra irányul, hogy a mozgás és az anyag honnan van, értelmetlen, hiszen ellentmond a tapasztalatelvűségnek, s ezért üres spekuláció.
„ … magasabbra hágva
keresni az anyag mozgásának és eredetének okát: csak a nehézségek fokozását
jelentené és a vizsgálódásunkat teljesen kivonná az érzékszervek ellenőrzése
alól. Megismerni és megítélni pedig csak azokat az okokat tudjuk, melyek hatnak
érzékszerveinkre és mozgásba hozzák azokat.
Elégedjünk meg hát annak
megállapításával, hogy az anyag mindig létezett, hogy saját lényegénél fogva
mozog, hogy a természet minden jelensége a benne foglalt különféle anyagok
mozgásából származik és ezért a természet, mint főnixmadár, hamuiból
folytonosan új életre támad.” (A természet rendszere, I. rész, II. fejezet: A
mozgás.31. oldal) [Vegyük észre: A befejező kijelentések teljesen ellentmondásban
vannak a korlátozó-szkeptikus jellegű az első mondattal!]
„Ha a jelenségeket a
természetnek, a sokféleképpen kombinált anyagnak, továbbá az abból folyó
mozgásnak tulajdonítjuk, ez azt jelenti, hogy általános és ismert okokra
vezettük vissza őket. Ha azonban feljebb akarunk emelkedni, képzelt térbe
kerülünk, ahol soha nem lelhetünk egyébre, mint a bizonytalanság és a sötétség
örvényébe. Ne keressünk tehát
mozgatóerőt kívül a természeten, amelynek a lényege mindig a létezés és az
önmozgás; amelyet soha nem tudunk elképzelni tulajdonságok, ennek következtében
tehát mozgás nélkül; amelynek minden része hatás, ellenhatás és szüntelen
erőfeszítés állapotában van. Ahol egyetlen molekula sem leledzik, amely
abszolút nyugalomba lenne és ne
foglalná el szükségszerűen azt a helyet, melyet szükségszerű törvények jelölnek
ki a számára. Mi szükség van tehát arra, hogy az anyagon kívül keressünk egy
mozgatóerőt, amely mozgásba hozza, hiszen mozgása éppolyan szükségszerűen
következik létezéséből, mint kiterjedése, formája, nehézkedése és így tovább:
és egy mozdulatlan természet már nem is lenne természet többé.”
8. A megismerés nehézségei, a „fehér foltokba” ütközés nem jogosítanak föl annak föltételezésére, hogy valami nem anyagi, nem természeti hatóerő lenne jelen a természetben:
„ …a természetet
figyelmesen tanulmányozva azt találjuk, hogy az általunk észlelhető
mozgásfajták nem is különböznek oly nagyon az előttünk rejtve maradóktól. Az
okozatuktól egészen távoli okok kétségen kívül közvetítő okok révén hatnak, s
ezek segélyével nem egyszer eltudunk jutni az első okhoz. És ha az okok
láncolatában akadályok bukkannak föl, melyek megnehezítik kutatásukat,
vállalkoznunk kell azok legyőzésére. Ha pedig nem tudunk sikert elérni, akkor
sincs soha jogunk föltételezni, hogy az oksági lánc megszakad vagy hogy a ható
ok természetfölötti. Ilyenkor elégedjünk meg annak beismerésével, hogy a
természetnek vannak olyan erői, melyet nem ismerünk, de soha ne helyettesítsük
az ismeretlen okokat fantomokkal, fikciókkal vagy értelmetlen szavakkal, mert
ezzel csak annyit érünk el, hogy tudatlanságunk megszilárdul, a kutatás
megszűnik és makacsul megmaradunk tévedéseinkben.” (A természet rendszere, I.
rész, IV. fejezet: Mozgástörvények, szükségszerűség. .40... oldal)
[Emlékezzünk vissza
Descartes és Leibniz természetfilozófiájára!
Holbach itt őket ismétli meg, és ateista érvként próbálja meg
fölhasználni azt, amit Descartes és Leibniz egy tökéletes és mindenható
kozmikus értelemből, mint a világ teremtőjéből vezet le, s ami ezért teljesen
összhangban van egy ilyent teremtő képzetével.]
9. Az ember kozmikusan irreleváns – ezért kozmikus szempontból közömbös, hogy szépnek látja-e a világot vagy sem:
„Hát mi az emberiség a
Földhöz mérten? Mi a Föld a naphoz képest? Mi a Nap az égbolt mérhetetlen
távolságait betöltő Napok tömegéhez képest? És ez a Nap nem arravaló, ahogyan
elképzeled, hogy gyönyörűséget szerezzen szemednek és fölkeltse csodálatodat,
hanem azért, hogy elfoglalja azt a helyet,
melyet számára szükségszerűség jelöl ki. …. Jóban és rosszban ismerd föl a
különböző tulajdonságú létezők hatásmódját – összességük a természet – és ne
hidd ezentúl, hogy a föltételezett végső mozgatóban összeegyeztethetetlen jóság
vagy rosszindulat lakozik, hiszen ezek emberi tulajdonságok, vagyis csupán
benned meglévő nézetek vagy gondolatok.” (A természet rendszere, II. rész, III.
fejezet: A teológia zavaros és egymásnak ellentmondó fogalmai. 297. oldal)
10. A természetben jelen lévő, az embert érintő rossz csak egy gonosz démonnal lenne összeegyeztethető:
„Mindig kénytelenek
leszünk rossznak vagy rendellenesnek érezni mindazt, ami, ha futólag is, de
fájdalmasan érint bennünket. Ha pedig isten hozta létre a bennünket ily ellentétes
érzésekre késztető okokat, ebből igenis azt a következtetést kell levonnunk,
hogy isten hol jó, hol rossz, ha csak nem vagyunk hajlandók elismerni, hogy sem
egyik, sem másik, hanem. Maga a szükségszerűség cselekszik. Az olyan világ,
amelyben az ember annyi rosszat tapasztal, nem lehet egy tökéletesen jó
istennek alávetve, viszont a világ, melyben annyi jót is tapasztalhatunk, nem
állhat egy teljesen rosszindulatú isten kormányzása alatt sem.”
„El kell tehát ismernünk,
hogy két egymással homlokegyenest ellenkező ősprincípium van; vagy pedig meg
kell állapodni abban, hogy ugyanaz az isten hol jó, hol gonosz. Vagy végül el
kell ismerni, hogy isten nem képes másként cselekedni, mint ahogy azt valójában
teszi; ez utóbbi esetben azonban méltán
kérdezhetjük: nem fölösleges-e őt imádni vagy tőle bármit kérni? Hiszen ebben
az esetben isten a végzettel, a dolgok szükségszerűségével azonos, vagy
legalábbis alávetettje a saját maga által megszabott változhatatlan
törvényeknek.” (A természet rendszere, II. rész, III. fejezet: A teológia
zavaros és egymásnak ellentmondó fogalmai. 297-298. oldal)
„… egy olyan természetnek
az állítólagos teremtője, ahol minden pillanatban változni látjuk a rendet és a
rendetlenséget, a gonoszságot és a jóságot, az igazságot és az igaztalanságot,
a bölcsességet és az esztelenséget: nem nevezhető jó, bölcs, értelmes és
igazságos lénynek, hanem csakis gonosznak, őrültnek és elfajzottnak, hacsak nem
tételezünk föl két egymással egyelő erejű teremtőt a természetben, akinek
egyike szüntelenül pusztítja a másik műveit.”
(Holbach, A természet
rendszere, II. rész, VII. fejezet: Teizmus és deizmus. .389-390. oldal)
11. A természetet ugyanakkor rend uralja. Benne természeti törvények működnek, örök szükségszerű rend és nem a vak véletlen jellemzi:
„De nehogy azt gondolja
valaki, hogy …. mindent valamilyen vak oknak, az atomok kósza keringésének,
véletlennek tulajdonítunk. Vak okoknak csak azokat hívjuk, melyeknek nem
ismerjük a lefolyását, erejét és törvényeit. Esetlegesnek az olyan eseményt
nevezzük, amelynek nem tudjuk az okát, és amelyet tudásunk,
tapasztalatlanságunk folytán nem tudunk megfejteni. Véletlennek tulajdonítunk minden olyan eseményt, amelynek
szükségszerű kapcsolatát saját okaival nem látjuk. A természet azonban
egyáltalában nem vak. Nem véletlenül működik.
…. A természetben mindent átláthatatlan csomók kötöznek össze egymással
és minden esemény szükségszerűen folyik le benne, akár ismerjük okait, akár
nem. E téren gyakorta nagyon is
tudatlanok vagyunk, azonban az Isten, Szellem vagy értelem szavak semmiképpen
sem gyógyítják ezt a tudatlanságot ….”
12. A természet összetett dolgai nem a véletlen által, hanem a természeti törvények szükségszerűsége által jön létre. A véletlen valóban nem hozhatna létre olyan komplex dolgokat, mint az emberi fej, mely költemény megírására képes. De a természeti törvények igen.
„Mindazonáltal ismételten
halljuk, hogy valamilyen szabályos alkotás nem tulajdonítható a véletlen
kombinációinak. Azt mondják, hogy az ember soha nem juthatott volna el odáig,
hogy a betűk véletlen kombinálása útján megteremtsen egy olyan költői művet,
mint az Iliász. Mi ezt vonakodás
nélkül elismerjük; de ugyanazt mondják meg: vajon a kocka módjára kézzel egymás
után dobált betűkből születik-e költemény? Ilyen erővel mondhatnák azt is, az
ember lába az, ami egy értekezést megír. A természet az, ami biztos és
szükségszerű törvények által kombinálva létrehoz egy olyan szervezetű fejet,
amely képes azután egy költemény megírására…” (A természet rendszere, II. rész,
V. fejezet: Descartes, Malebranche, Newton. .37-38.. oldal)
További
részletek Holbach művéből:
Holbach
(1723—1789)
(Paul Henry Thierry)
(Megjelenés éve: 1770.)
„A természet mindenütt jelenlévő ereje és
méltósága elvész, ha csupán részeit látjuk de nem tekintjük át az egészet.”
(Plinius Historia Naturalis VII.)
„NB. …..
egyszer és mindenkorra figyelmeztetni szeretném az olvasót, hogy ha e mű
folyamán a természet hatásáról beszélek, akkor ezzel egyáltalában nem akarom
megszemélyesíteni a természetet, amely absztrakt létező, hanem az ilyen hatáson
azt értem, hogy szükségképpeni következménye egy olyan létező
tulajdonoságainak, amely része a természet nagy egészének. Ugyanígy, amikor azt mondom, hogy >a
természet azt akarja, hogy az ember önmaga boldogulásán dolgozzék< , ezt az
egyszerűség kedvéért és az ismétlések elkerülése végett teszem, s azt akarom
vele mondani, hogy az érző, gondolkodó, akaró és cselekvő lények lényegéhez
tartozik a saját boldogulásért végzett munka.” (A természet rendszere, I. rész,
I. fejezet: A természet. 19. oldal)
„Az anyag létezése tény.
A mozgás létezése ugyancsak tény. (A természet rendszere, I. rész, II. fejezet:
A mozgás. 29. oldal)
„ilyen a természet állandó
folyása, ilyen az az örökkévaló kör, melyet minden létezőnek be kell futnia.
Így hozza létre, tartja fenn egy ideig, majd semmisíti meg a mozgás a
világegyetem egyik részét a másik után, miközben a létezés mennyiségének
összege mindig azonos marad. A természet változatai Napokat hoznak létre,
melyek megannyi naprendszer központjává lesznek; bolygókat alkotnak, melyek
saját lényegüknél fogva gravitálnak és írják le pályáikat e Napok körül; lassan
a mozgás egyiket is, másikat is
megváltoztatja; s egy napon talán szerte fogja szórni a részeket, melyekből e
csodálatos tömegeket fölépítette, s mindezt az ember, kurta létének során, csak
mellékesen fogja észrevenni.
Vagyis az anyagban benne
rejlő mozgás az, ami minden létezőt megváltoztat és szétrombol …. Az állatok, növények és ásványok
keletkezésében, növekedésében és önálló létében soha mást nem találunk, mint
anyagokat, melyek összetevődnek társulnak, fölhalmozódnak, kiterjednek és
lépésről lépésre alakítják ki az érző, vegetáló vagy e képességekkel nem
rendelkező lényeket. És ugyanezek az anyagok, miután egy ideig sajátos formában
léteznek, pusztulások által kényszerülnek
újabb lények létrehozására.” (A természet rendszere, I. rész, III.
fejezet: Az anyag. .37-38.. oldal)
„Azt állítják, hogy az
állatok igen meggyőző bizonyítékai egy teremtő hatalom létezésének, az a
csodálatos összhang – mondják –,
melyben az egyes testrészek kölcsönösen segítik egymást funkciójuk betöltésében
és az egész fönntartásában: mindez olyan mesterre vall, akiben egyesül a hatalom
és a bölcsesség. Nem kételkedhetünk a természet hatalmában: ez hozza létre a
szüntelen mozgásban lévő anyag
kombinációiból az általunk ismert élőlényeket. Ez élőlények részeinek
összhangja természetük és összetételük szükségszerű törvényeiből ered és
mihelyt ez az összhang megszűnik, az élőlény szükségszerűen elpusztul.” (A
természet rendszere, II. rész, V. fejezet:
Descartes, Malebranche, Newton
357-358. oldal)
„Senki ne mondja erre,
hogy alkotás elképzelhetetlen tőle különböző alkotó nélkül. A természet
egyáltalában nem alkotás, mert öröktől fogva létezett önmaga által és benne
történik minden; olyan óriási műhely, amely tele van mindenféle anyaggal és
maga gyártja eszközeit, melyeket munkájához fölhasznál: minden munkássága saját
erejének, tevékenységének és okainak következménye, melyeket magában foglal,
létrehoz és működni késztet. Örök, nem teremetett, elpusztíthatatlan, mindig
mozgásban lévő, különbözőképpen társuló elemekből jönnek létre az előttünk
ismert lények és jelenségek …” (A természet rendszere, II. rész, V.
fejezet: Descartes, Malebranche,
Newton 359-360. oldal)
„Az ember pedig, aki
önmagát az istenség remekművének tekinti, minden más teremtményénél
szembetűnőbben bizonyítja állítólagos alkotójának tehetetlenségét vagy
rosszindulatát. Ez az értelmes, érzékeny gondolkodó lény, amely önmagát
szüntelen az isteni előszeretet kiválasztott tárgyának tekinti … szerintünk nem
egyéb, mint a többi durvább szerkezetű lénynél ingatagabb, törékenyebb és
bonyolultabb szerkezete révén sokkal könnyebben pusztuló gépezet. A mi
ismereteink nélkül élő állatok, a tenyésző növények, az érzéketlen kövek sok
szempontból az embernél sokkal előnyösebb helyzetben vannak, legalábbis nem
jutott nekik osztályrészül a lelki szenvedés, a gondolkodás gyötrelmei és az
emésztő bánat, melynek az emberiség gyakran prédája.” (A természet rendszere,
II. rész, V. fejezet: Descartes,
Malebranche, Newton 359-360. oldal)
„Seneca mondta: egyformán
kínoznak minket a jelen és a múlt dolgai: ugyanis a múlt szenvedéseket az emlékezet
megőrzi, az eljövendőket pedig előlegezi … Nem joggal kérdezhetnénk meg minden
jó embert, aki azt állítja, hogy egy jóságos isten teremtette a
világmindenséget a mi érzékeny fajtánk boldogságára: vajon ő teremtett volna-e
egy ilyen világot, amelyben ennyi boldogtalan ember van? Nem lett volna
érdemesebb lemondani ennyi érzékeny lény megteremtéséről, semmint egész
életükre kiszolgáltatni őket a szenvedésnek?” (A természet rendszere, II. rész,
V. fejezet: Descartes, Malebranche,
Newton 359. oldal, lábjegyzet.)
„Még erre is azt
állíthatná valaki, hogy ha egy szobrot vagy órát mutatnánk egy vadembernek, aki
ilyesmit még soha nem látott, ezeket szükségképpen egy nálánál ügyesebb és
értelmesebb mester alkotásának tartaná: ebből viszont az következnék, hogy a
világmindenség gépezetében, az ember és a természet jelenségeiben nekünk is
olyan alkotót kell találnunk, akinek az értelme és hatalma sokszorosan
fölülmúlja a mienket.”
„Elsősorban azt felelem
erre: nem kételkedhetünk abban, hogy a természet igen hatalmas és igen
találékony…
….
Másodsorban azt felelem,
hogy a vademberben, akinek egy szobrot vagy órát mutatnánk, esetleg
keletkezhetnek képzetek az emberi ügyességről, esetleg azonban nem. HA vannak
ilyen fogalmai, akkor esetleg úgy képzelheti, hogy a szobor vagy az óra egy
hozzá hasonló szerzet munkája lehet, akinek azonban olyan jó képességei vannak,
melyek belőle hiányzanak. HA pedig a vadnak nincs fogalma az emberi ügyességről
és a technika lehetőségeiről, az óra spontán mozgását látva nyilván azt fogja
hinni, hogy állatról van szó, mely nem lehet ember műve….
……
Harmadszor pedig azt felelem, hogy a vadember, ha
kinyitja az órát és megvizsgálja alaposan részeit, talán megsejti, hogy ezek a
részek olyan készítményre vallanak, amelyek csak emberi munkából származhatnak.
Látni fogja, hogy különbözik a természet közvetlen alkotásaitól, amelyek között
még soha nem bukkant fémből csiszolt kerekekre. … megfigyelései után a vad az órát emberi műnek fogja tartani,
vagyis olyan lény művének, aki hozzá hasonló képzetekkel rendelkezik, azonban
olyan dolgok készítésére képes, amelyre
saját maga nem. Egyszóval a művet egy sok szempontból ismert lénynek
tulajdonítja …. Mi viszont a természet hatalmának kellő ismerete híján művét
egy olyan lénynek tulajdonítjuk, akit nálánál is kevésbé ismerünk és akinek
ismeretlenül odaítéljük a természet minden művét, amit kevésbé tudunk
megérteni. „(A természet rendszere, II. rész, V. fejezet: Descartes, Malebranche, Newton 361/362. oldal)
[Megjegyzés: Ha nem a
hiányok istene, hanem egy végső kozmikus tervező mellett érvelünk, aki a
természetben tapasztalt rend forrása, akkor egyáltalában nem számít az, hogy a
művet meg tudjuk-e érteni vagy sem. A
kérdés ez esetben annak a hatalomnak a természete, amellyel Holbach mindent meg
kíván magyarázni, s amit ő a” természet hatalmá”-nak nevez. Csakhogy a
„természet” Holbach számára a minden cél és értelem nélküli létezőkkel azonos.
A végső kozmikus értelem melletti érv ezzel szemben arra hivatkozik, hogy a
természet rendszere éppen rendezettsége, rendszer volta miatt inkább utal az
értelemre és a célszerű tervezetre, mint az értelmetlenségre és a
célszerűtlenségre. E szempontból pedig az, ha jobban értjük a természet
rendszerét, egyáltalában nem gyöngíti a kozmikus tervező melletti érvet, hanem
éppen ellenkezőleg: megerősíti azt. Minél inkább ismerjük ugyanis a
természetet, annál inkább átlátjuk a benne kirajzolódó rendet, s éppen ez e rend a tervező melletti érv -.a
tervezettség argumentum -
kiindulópontja.. Holbach e
szövegrészletében így a
természettudományos ateizmus egyik legdurvább csúsztatásával találkozunk, mely azt a hamis ateista képzetet igyekszik
alátámasztani, hogy a vallás forrása végeredményben a természet jelenségeinek
meg nem értése, vagy hiányos ismerete, s így a tudomány – mely megismeri és
megérti ezeket a jelenségeket - megcáfolhatja és eltüntetheti a vallást.]
„De nehogy azt gondolja
valaki, hogy …. Mindent valamilyen vak oknak, az atomok kósza keringésének,
véletlennek tulajdonítunk. Vak okoknak csak azokat hívjuk, melyeknek nem
ismerjük a lefolyását, erejét és törvényeit. Esetlegesnek az olyan eseményt
nevezzük, amelynek nem tudjuk az okát, és amelyet tudásunk,
tapasztalatlanságunk folytán nem tudunk megfejteni. Véletlennek tulajdonítunk minden olyan eseményt, amelynek
szükségszerű kapcsolatát saját okaival nem látjuk. A természet azonban
egyáltalában nem vak. Nem véletlenül működik.
…. A természetben mindent átláthatatlan csomók kötöznek össze egymással
és minden esemény szükségszerűen folyik le benne, akár ismerjük okait, akár
nem. E téren gyakorta nagyon is
tudatlanok vagyunk, azonban az Isten, Szellem vagy értelem szavak semmiképpen
sem gyógyítják ezt a tudatlanságot ….”
Ezzel egyben megfeleltünk
arra az örökös ellenvetésre is, amellyel a természet barátait illetik: hogy
t.i. mindent a véletlennek tulajdonítanak. A véletlen értelmetlen szó, vagy
legalábbis elárulja azok tudatlanságát, akik használják. Mindazonáltal
ismételten halljuk, hogy valamilyen szabályos alkotás nem tulajdonítható a
véletlen kombinációinak. Azt mondják, hogy az ember soha nem juthatott volna el
odáig, hogy a betűk véletlen kombinálása útján megteremtsen egy olyan költői
művet, mint az Iliász. Mi ezt
vonakodás nélkül elismerjük; de ugyanazt mondják meg: vajon a kocka módjára kézzel
egymás után dobált betűkből születik-e költemény? Ilyen erővel mondhatnák azt
is, az ember lába az, ami egy értekezést megír. A természet az, ami biztos és
szükségszerű törvények által kombinálva létrehoz egy olyan szervezetű fejet,
amely képes azután egy költemény megírására…” (A természet rendszere, II. rész,
V. fejezet: Descartes, Malebranche, Newton. .37-38.. oldal)
[Itt a “vak” szó
hagyományos filozófiai jelentésétől eltérő jelentéssel szerepel. E szöveg burkolt
tartalma tulajdonképpen az, hogy a természeti szükségszerűségek kombinációja
célra irányul, hiszen összjátékuk eredménye nem úgy véletlen, mint számok
kockadobás-sorozat révén kapott kombinációja. ]
„…. azt mondják:
fölfoghatatlan, hogy az értelem és a
gondolkodás az anyag tulajdonsága és módosulása lehet ….” (Holbach, A természet
rendszere ,II. rész IV. fejezet: Clarke istenbizonyítékai, 342. oldal)
„Minél többet gondolkodik
az ember, annál inkább meggyőződik arról, hogy a lélek nemcsak hogy nem
különböztetendő meg a testtől,, de nem is más, mint ama szerepeihez, vagy ama
létezési és működési módjaihoz viszonyítva szemlélt test, amelyekre életében
képes. … a lélek nem más, mint érző, gondolkodó és cselekvőképessége
viszonylatában szemlélt ember, akinek cselekvései saját természetéből, vagyis
tulajdonságaiból, sajátos alkatából, valamint gépezetének a ráható lények részéről átélt tartós vagy
átmeneti módosulásaiból erednek. Akik
megkülönböztették a lelket a testtől, úgy látszik csak az agyat tudták
megkülönböztetni a testtől. Valójában az agy a közös központ, ahol összefutnak
és összekeverednek az emberi test részeiben szétszórt összes idegszálak. Ennek
a belső szervnek a segítségével folynak le mindazok a műveletek, melyeket a
léleknek tulajdonítottak.” (Holbach, A természet rendszere I. rész VII.
fejezet: A spiritualizmus , 78. oldal)
Ha a jelenségeket a
természetnek, a sokféleképpen kombinált anyagnak, továbbá az abból folyó
mozgásnak tulajdonítjuk, ez azt jelenti, hogy általános és ismert okokra
vezettük vissza őket. Ha azonban feljebb akarunk emelkedni, képzelt térbe
kerülünk, ahol soha nem lelhetünk egyébre, mint a bizonytalanság és a sötétség
örvényébe. Ne keressünk tehát
mozgatóerőt kívül a természeten, amelynek a lényege mindig a létezés és az
önmozgás; amelyet soha nem tudunk elképzelni tulajdonságok, ennek következtében
tehát mozgás nélkül; amelynek minden része hatás, ellenhatás és szüntelen
erőfeszítés állapotában van. Ahol egyetlen molekula sem leledzik, amely
abszolút nyugalomba lenne és ne
foglalná el szükségszerűen azt a helyet, melyet szükségszerű törvények jelölnek
ki a számára. Mi szükség van tehát arra, hogy az anyagon kívül keressünk egy
mozgatóerőt, amely mozgásba hozza, hiszen mozgása éppolyan szükségszerűen
következik létezéséből, mint kiterjedése, formája, nehézkedése és így tovább:
és egy mozdulatlan természet már nem is lenne természet többé.